Fogadjátok szeretettel jelen blog bejegyzésünket. Ebből megtudhatjátok, hogy hogyan telik a PHOTOPOLY élete a karantén alatt, meg hogy milyen lépéseket teszünk annak érdekében, hogy ebben a (fotósok számára különösen) nehéz időszakban is tudjunk megbízásokat közvetíteni felétek. Valamint beszámolunk a legfrissebb fejlesztéseinkről is.
Tárgy- és termékfotózás a fókuszban
A közelmúltban bekövetkezett az, amire senki sem számított és ami mindannyiunkat nagyon rosszul érint. A vírus helyzet miatt a fotós szakma (is) pihenésre kényszerült. Az üzleti rendezvények elmaradtak, az események zömét lemondták vagy elhalasztották. A boltok bezártak, a vállalatok hazaküldték a dolgozóikat. Az emberek még az esküvőiket, születésnapi és egyéb magánjellegű rendezvényeiket is kénytelenek voltak törölni, ráadásul még a sporteseményeket is leállították. Ezen intézkedések hatásait azonnal érezni kezdtük, mi magunk is a lakásainkba kényszerültünk.
Az élet viszont nem állhat meg, így muszáj ebből a helyzetből kihozni, amit csak lehet. Az online kereskedelem erősödése szemmel láthatóvá vált, a legtöbb vállalkozás rákényszerült az interneten árusítani mindazt, amit eddig a boltokban kínáltak. Ezt felismerve rá kellett jönnünk arra, hogy a tárgy- és termékfotózásra nem, hogy csökkent de még nőtt is az igény a korábbi időszakhoz képest. Így hát létrehoztunk erre egy aloldalt, amit online marketinggel támogattunk meg annak érdekében, hogy minél több ilyen jellegű megbízást tudjunk közvetíteni felétek.
Ennek apropóján kérjük, hogy azok a fotósok, akik vállalnak tárgy és termékfotózást, mindenképp jelöljék ezt be a PHOTOPOLY regisztrációjuk során létrehozott adatlapjukon úgy, hogy fel is töltenek néhány referencia képet ehhez a kategóriához.
A termékfotózás mindenféle akadály nélkül megtörténhet érintésmentesen úgy, hogy a megbízó futárral elküldi a fotózandó tárgyakat a fotósnak. Így ez a módszer teljesen biztonságos mindkét fél számára.
Ha ezzel (vagy bármi mással) kapcsolatban kérdésetek merülne fel, keressetek minket bátran a weboldalunkon található elérhetőségeink bármelyikén.
A PHOTOPOLY fejlesztések kulisszái mögött
A jelenlegi csendes időszakot megpróbáljuk hasznosan eltölteni, így a háttérben folyamatosan pörögnek a fejlesztőink. Ezt annak érdekében teszik, hogy az oldalunk minél jobb legyen és egyre több funkcióval bővüljön.
Mint arról korábban már beszámoltunk, a megrendelőknek szóló oldalunk még mindig nem készült el teljesen. Ha valaki fotóst szeretne rajtunk keresztül rendelni, akkor jelenleg egy űrlap kitöltésével tudja megbízását leadni de ez csak egy ideiglenes megoldás, hamarosan ez alaposan meg fog változni. A megrendelő néhány lépésben megjelöli majd a fotózás helyszínét, idejét és típusát, valamint megad néhány – a fotózásra vonatkozó – specifikus információt és azonnal megjelennek számára az árak, csomagok formájában. Ezek közül kiválasztja a számára legszimpatikusabbat és megrendeli. Még a fizetés is online történik majd a weboldalon, szóval a teljes megrendelési folyamat egyszerűen, néhány kattintással lezajlik majd.
Ez persze nem azt jelenti, hogy onnantól mindent a robotokra bízunk. Mi, a PHOTOPOLY csapata továbbra is részt veszünk majd a megrendelők és fotósok összekapcsolásában. Minden esetben átbeszéljük a megrendelőkkel a részleteket, ami alapján továbbra is mi magunk választjuk ki az adott munkára legmegfelelőbb fotóst (egy kis mesterséges intelligencia segítségével, ami szintén a legújabb fejlesztéseink eredménye). Titeket fotósokat tehát továbbra is mi fogunk telefonon felkeresni a megbízásokkal, ahol szintén kitérünk majd minden apró részletre.
Nemcsak a megrendelői oldal újul meg, hanem a fotósok felületén is tartogatunk számotokra egy kis meglepetést. Elöljáróban annyit elárulhatunk, hogy számos exkluzív kedvezményben részesül majd minden regisztrált fotósunk, ami a személyes felületetekre bejelentkezve lesz majd elérhető.
A fejlesztéseink élesítésekor természetesen értesíteni fogunk benneteket de ha addig is bármilyen kérdésetek merülne fel, keressetek minket bátran a weboldalunkon található elérhetőségeink bármelyikén.
Sobel András | +36 30 320 9257 | hello@photopoly.hu
Vélemény, hozzászólás?